Magyarországon Újrakezdők rovatunkban ezúttal Kiss Boglárka meséli el, hogy mikor és miért döntött a hazaköltözés mellett, hogy éli meg az újrakezdést Magyarországon, milyen tapasztalatai és tervei vannak. Fogadjátok sok szeretettel történetét.

Sokak szerint én hivatalosan bele sem férek a hazaköltözők kategóriába… 😉

Hiszen csak szezonozni jártam ki néhány évig Ausztriába – igaz, abból lehúztam mindjárt TIZENNYOLCAT. Három tartományban, 6 különböző vendéglátós munkahelyen.

Dolgoztam szállodában, strandbüfében és szolgáltam ki „helyihülyéket” falusi kiskocsmában, mint az Üvegtigris Lalija. Legtöbb időt pedig (12 szezont) egy 2 kilométer hosszú kis tiroli „ékszerdoboz” pörgős a la carte éttermében töltöttem.

Fentiek ismeretében rátok bízom, hogy érzitek: vajon jogosan szerepel-e itt az írásom?

Mindenesetre azért addig is, míg ezen töritek a fejeteket, én megosztok Veletek néhány dolgot, ami alapján könnyebben tudtok döntést hozni. 😉

2007. ősz – egy baráti beszélgetés során felmerül a lehetőség, hogy 10 balatoni vendéglátós év után belekóstoljak abba, milyen az élet a határ túloldalán ebben a szakmában. Az ötletet tett követi és december első napjaiban már kezdődhet is a nagy kaland Tirolban.

2014. október 31. – utolsó munkanapom egy felső-ausztriai menő étteremben. Fél éves szezonnal a hátam mögött. Ott és akkor azt érzem, ha még egyetlen napot kéne dolgoznom, úgy mondanék fel, hogy megkérném a főnököt, tartsa meg a fizetésem és felejtse el, hogy valaha is találkoztunk…

És hogy mi történt a kettő között?

Több kötet is kevés lenne, hogy megírjam, s bár már többször belekezdtem, valamiért mind a mai napig várat magára a könyv tényleges megjelenése. 😛 De ez a mostani kis összefoglaló talán arra is jó lesz, hogy újra átgondoljam a lehetőséget és összeszedjem a gondolataimat a témában.

Úgyhogy akkor most íme 10 év története zanzásítva, fenntartva annak lehetőségét, hogy akit bővebben érdekel a téma, az a későbbiek során részletesebben is megismerkedhet a történetemmel.

Miért mentem ki?

Mert olyan élethelyzetben talált meg a lehetőség, mikor úgy éreztem, az itthoni nihilnél bármi csak jobb lehet… A családi kötelékeim meglehetősen lazák voltak, a gyerekkori barátaimtól már évekkel előtte több, mint 100 kilométer távolságba költöztem. Az akkori társaságomból a nagy többség jó ideje szintén Ausztriában dolgozott és láttam rajtuk, mikor itthon voltak, hogy anyagilag elég jól vannak eleresztve.

Egyre kevésbé működő párkapcsolatban éltem, ami pár éven belül le is zárult aztán – nem nagyon volt tehát semmi, ami komolyan az országhoz kössön akkoriban. S bár mindössze 1-2 éves megoldásnak gondoltam a külföldi munkát, mindenféle konkrét terv nélkül vágtam neki…

S itt követtem el az első olyan „hibát”, ami aztán egy évtizedre legközelebbi nyugati szomszédunkhoz láncolt engem. 😛 És ahogy az évek során láttam, még jó pár hozzám hasonlóan induló honfitársamat.

Mindenki másképp csinálja…

Mármint az indulást és a kinti munkához való hozzáállást. És nagyon kevesen igazán jól, ezt most már kategorikusan ki merem jelenteni ennyi idő távlatából és a meglévő tapasztalatom birtokában. 😛 Na de innen szép nyerni, tehát fel a fejjel, mindenre van megoldás. Mindent meg lehet tanulni, egy a lényeg: az ember hozza meg a döntést, hogy akarja és aztán tegyen is érte aktívan.

Persze a mostani eszemmel visszanézve már könnyű okosnak lenni, akkoriban viszont még senki nem volt, aki készséggel felvilágosított volna engem, a kis zöldfülű indulót… Mégpedig azzal kapcsolatban, mi is vár rám a szezonális osztrák vendéglátásban. + Hogy érdemes nekem kezelnem a helyzetet ahhoz, hogy a számomra lehető legjobbat tudjam kihozni belőle… 🙂

Mondjuk mindez érthető is, hiszen azok akik akkoriban már akár évek óta kint dolgoztak, szintén nagyjából hozzám hasonlóan indultak neki a dolognak. Nincs is mit csodálkozni ezen, mert kivéve néhány szerencsés „versenyzőt”, az iskolai oktatásunk során vajmi keveset tanultunk célkitűzésről, az ezek eléréséhez szükséges tervek lépéseinek kidolgozásáról, pénzügyi intelligenciáról, önismeretről.

Melyek azonban mind nagyon fontosak ahhoz, hogy akár csak pár hónapos kintlét esetén is egészen más szájízzel térhessen haza az ember és készülhessen a következő szezonjára. Azokról nem is beszélve, akik úgy határoznak, hogy az itthoni életüket felszámolva költöznek egy másik országba.

Hogyan kellett volna indulni?

 Először is tudni, hogy pontosan:

  1. Mit akarok?
  2. És azt mennyi idő alatt tervezem elérni?

Miért?

Mert nagyon nem mindegy, hogy mikor az embernek napi 12-14 órákat dolgozva kell úgymond jó pofát vágnia olyasmihez, amihez sokszor nagyon nem fűlik a foga, akkor van-e egy olyan célja, amit bármikor elő tud rántani, mint bűvész a nyulat a kalapból. Hogy aztán arra koncentrálva ugyanúgy kisimuljanak a ráncai, mint mikor a fizetési csekkjét kapja a kezébe. És újra tudja mosolyogva végezni azt a munkát, ahol fizikailag, szellemileg és lelkileg egyaránt meglehetősen keményen igénybe van véve, bármilyen klassz helyen is dolgozzon, remek társaságban, jó fej főnököknek.

Merthogy nálam amúgy az esetek többségében ez volt a helyzet. A 18 kint töltött szezonomból talán 2 olyat tudok mondani, ahol több dolog nem klappolt – mindkét esetben egy szezon után tovább is álltam. De hiába kerestem kiemelkedően jól, voltam meseszép helyeken és irigyeltek engem sokan az itthoniak közül, egy idő után éreztem, hogy jó pár olyan dologra vágyom, amit a kinti munka nehezen adhat meg a számomra.

Egyre inkább szerettem volna újra tartósan Magyarországon élni.

Megtalálni azt a tevékenységet, amit örömmel végzek akár élethossziglan és még meg is tudok belőle élni. Ráadásul olyan színvonalon, amit az elmúlt kinti évek alatt megszoktam. Mégpedig a saját magam főnökeként, azt is megválogatva, hogy kikkel dolgozom együtt és milyen munkát vállalok el.

Pöttyet nehezített pályának tűnik, igaz?

Aki keres, az talál.

Aztán persze mégis sikerült kivitelezni a fentieket hiánytalanul, de jó pár év folyamatos tanulásába tellett, mire eljutottam oda, ahol most vagyok. Másfél éve ITTHON, harmonikus párkapcsolatban élve, a saját lakásomban dolgozva, magamnak osztva be az időmet. Olyan tevékenységgel keresve a pénzemet, ami örömmel tölt el, ráadásul az a feladatom, hogy mások életét is szebbé, jobbá, élhetőbbé tegyem. Megosztva az elmúlt 10 évem tapasztalatát mindazokkal, akik bármilyen formában vevők rá, mert belátják: napjainkban a legnagyobb érték az információ. Jó időben lenni, jó helyen és megkapni a boldogulásunkhoz szükséges tudást, amit aztán a saját javunkra fordítunk.

Mit adott nekem a kinti 18 szezon?

Életre szóló leckét – magamról, másokról, kommunikációról, önismeretről, tanulásról.

Megtanultam egy nyelvet, amit bár nem mondom, hogy hibátlanul beszélek, de úgy érzem bárhol elboldogulok vele, mindegy milyen szituációba keveredek.

Szakmailag is sokat fejlődtem, s bár az elkövetkező legalább 5 évben igyekszem magam a hagyományos értelemben vett vendéglátástól távol tartani, a későbbiek során ezirányú tapasztalataimnak is jó hasznát veszem, ebben biztos vagyok.

Megkerestem annyi pénzt, amiből otthont teremthettem magamnak és tartalékolni is tudtam belőle. Így mikor hazajöttem, megengedhettem magamnak, hogy hosszú hónapokon át keresgéljem mit és hogyan is szeretnék csinálni, amiből megélek anélkül, hogy mások osztják be az időmet.

Szereztem jó néhány nagyon kedves barátot, akik a mai napig az életem részei, bár már lassan másfél éve, hogy itthon vagyok és csak távolról figyeljük egymás lépteit.

Megismertem pár embert, akiket nagyon megszerettem, de igazán csak akkor ismertem meg őket, mikor olyan dolgok történtek velem, amiknek hatására kiderült: pár nap alatt bárki képes 180 fokos fordulatot tenni… Mikor rájuk gondolok, igyekszem mégis a keserű szájíz helyett hálát érezni, amiért tulajdonképpen megkönnyítették a hazatérésemet. 😉 Jobban mondva az elszakadásomat a helytől, amit 12 ott töltött szezonnak köszönhetően már jó ideje második otthonomként emlegettem… 🙂

Tovább is van, mondjam még?

Ezer örömmel, hiszen jól tudom, hogy egy fantasztikus kincs birtokában vagyok, amit ha jól használok, akkor nagyon sokak első lépéseit tudom megkönnyíteni a kinti munka során.

Ugyanakkor megtanultam azt is az elmúlt évek során, hogy csak azokon lehet segíteni, akik:

– igénylik a segítséget
– hagyják, hogy segítsek nekik
– és ők maguk is hajlandók segíteni saját magukon

Ennek tükrében tehát azt a döntést hoztam a közelmúltban, hogy változtatok a korábbi módszeremen a külföldi munkára való felkészítést illetően. Ahelyett, hogy futnék azok után, akikről látom, mekkora szükségük van a segítségemre, de nem hajlandók időt, energiát és pénzt szánni a saját maguk fejlődésére ezentúl azokra koncentrálok, akik meghozzák a döntést, hogy a segítségemet kérik és hajlandók elkötelezni magukat a közös munka mellett.

Amennyiben Te is az utóbbi csoportba tartozol szeretettel várom, hogy rám találj és együtt kitaláljuk, hogyan tudok Neked a legegyszerűbben, leggyorsabban és legkönnyebben segíteni, hogy megvalósítsd azokat az álmokat, amiket esetleg már hosszú évek óta hiába kergetsz…:)

Kiss Boglárka

Weboldal: blogi.hu

Olcsó és biztonságos pénzküldési lehetőséget keresel külföld és Magyarország között? Ezt Neked találták ki: Így utalj pénzt haza vagy külföldre, olcsón és biztonságosan