Világjárók rovatunkban olyan külföldön élő magyarok történeteit olvashatjátok, akik – bár már megfordult a fejükben a költözés gondolata – egyelőre még maradnak. Őket kérdezzük kiköltözésről, miért-ekről, nehézségekről és sikerekről, hogy mindannyian inspirálódni tudjunk történeteikből. Ezúttal Boros Diána, a bababaratszallasok.hu megálmodója mesél nekünk. Fogadjátok sok szeretettel történetét.

 

Mikor és miért költöztél el Magyarországról?

Már világ életemben éreztem, hogy valami miatt nagyon vonzó számomra a “külföld”. Amikor egy általános iskolai kirándulás során eljutottam Ausztriába, az számomra egy csodálatos élmény volt. A rá következő években valamiért a többi diákkal is sokszor beszéltünk arról a szünetekben, hogy jó lenne később külföldön élni. Gimnázium után elkezdtem Ausztriában dolgozni iskola mellett, de a legnagyobb áttörés és életem legmeghatározóbb időszaka már az Egyesült Államokhoz, Miami Beach-hez kötődik. Felvettem hitelt 5 évre és kimentem az akkori páromhoz egy nyelviskolába angolt tanulni.

Nagyon sokat változtatott ez az 1 év a szemléletemen, a nyitottságomon és teljesen átformálta a személyiségemet. Szerettem volna egyetemre menni, de ott kint egy sima főiskola is megfizethetetlen volt számomra. Végül Bécsbe költöztem és ott tanultam Anglisztika Amerikanisztikát, a bécsi egyetemen. Valójában én akkor kint ragadtam, (kb 12 éve) és nem is terveztem visszajönni Magyarországra.

Rengeteget utaztam, szerettem volna megismerni a világot. Az Egyesült Államokon kívül jártam Angliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Görögországban, Egyiptomban, Thaiföldön és Szingapúrban is.

Ha összegeznem kellene, hogy miért éreztem magam mindig is jobban külföldön, az talán a drágaság ellenére az életszínvonal minősége, az egészségügy helyzete és az emberek pozitívabb hozzáállása. 

 

Milyen élmények és nehézségek értek külföldön élő magyarként? Milyen tapasztalatokat szűrtél le ezekből?

Amikor az ember elkerül egy másik országba, a magyarság érzése szignifikánsan felerősödik. Saját magunkat az országunkkal azonosítjuk, főleg az USA-ban. Minél több időt tölt el valaki a hazáján kívül, annál jobban integrálódik az adott országba VAGY annál jobban erősödik a honvágya. Nálam inkább az első verzió vált jellemzővé és azáltal, hogy egy nagy nemzetközi cégnél, a Hiltonnál amúgyis napi szinten kommunikálok vendégekkel a világ minden tájáról, most már úgy érzem, hogy világpolgárrá váltam. Csakis a személyiség számít, nem a hovatartozás. Igen, vannak kulturális különbségek nemzetek között, de minél jobban világot lát valaki, annál befogadóbbá válik a világ dolgaira és a másságra, a nemzetek közötti különbségekre. 

Az elején talán a legnagyobb nehézség mindig annak az elfogadása, hogy mi nem az adott országból jövünk. Én azt gondolom, hogy aki szeretne beilleszkedni, az be is fog tudni. Talán a legfontosabb, hogy beszéljük a nyelvet, nem szabad lebecsülni ennek a hatását a mindennapi életminőségre. Azt sem szabad hagyni, hogy beskatulyázzanak minket, csakis rajtunk múlik a sorsunk alakulása. 

 

Mivel foglalkozol/foglalkoztál a külföldi évek alatt, mesélnél erről?

Idegenforgalom és vendéglátás területén végeztem a tanulmányaimat, illetve angolt tanultam még. Lassan 12 éve pedig az ausztriai Hilton szállodaláncnál tevékenykedem. 5 évig a Hilton Vienna-ban dolgoztam, utána pedig váltottam a Hilton Vienna Plaza-ra, ahol jelenleg “Service Manager” vagyok. Mindig is nagy vágyam volt vezetői pozícióban lenni, szeretem a kihívásokat és ha kipróbálhatom magam új helyzetekben. Munkám során mindig törekedtem arra, hogy többet teljesítsek az elvártnál és ez meghozta a gyümölcsét. 

Végigmentem a ranglétrán több részlegen keresztül és úgy érzem, hogy rengeteget tanultam az utóbbi években a szállodaiparban. Ez a tudás és tapasztalat most már a Bababarát Szállásokhoz csatlakozóknak és a kisgyermekes szülők hasznára is válik. 

Pár éve egyébként nem sejtettem, hogy online marketinggel fogok foglalkozni, a kislányom születése hozta ezt magával. A Bababarát Szállások projektnek nagyon nagy sikere van. 1,5 év alatt 20 ezer követő, 45 ezer csoporttag figyeli a szállásokkal kapcsolatos tartalmaimat. 

 

Mi ihlette a vállalkozásodat? Milyen sikereid, tapasztalataid vannak?

Kisgyermekes szülőként nagyon nehéz megfelelő szálláshelyet találni és mivel nem találtam semmi olyan felületet, ahol utána tudtam volna nézni a szállodáknak, gondoltam, megcsinálom én. 

A sikert az is mutatja, hogy az 1 éve indult weboldalunk (www.bababaratszallasok.hu) már 450 ezer oldalmegtekintésnél jár és minden Facebook felületünk (Fb oldal: Bababarát Szállások, Fb csoport: Bababarát Szállások Csoport), sőt az Instagram (Bababaratszallasok) is kedvelt az anyukák és apukák körében.

Célunk, hogy segítsük megtalálni a szülőknek a tökéletes szálláshelyet!

A csatlakozni kívánó vendégházak, hotelek átesnek egy hétvégi tesztelésen, auditon, meg kell, hogy feleljenek a 90 pontos listánknak, melyben pontosan meg vannak határozva a minimum elvárások, követelmények. Nem csak a már családbarát szálláshelyek jöhetnek szóba, szállásfejlesztéssel is foglalkozunk. Így azok a szállások is nyugodtan felkereshetnek minket, akik baba,- és családbaráttá szeretnének válni, szívesen segítünk benne. Hiteles maga a szállások bemutatása is, mindent dokumentálunk fényképekkel, sőt videóval mutatjuk be az adott szálláshelyet és nagyon részletes beszámolókat is készítek. A weboldalunkon egyébként foglalni is lehet a tesztelt szállások csomagajánlatait, egy helyen tudnak válogatni a szülők a sok babás csomag között.

Legnagyobb sikereim a követőim elégedettsége és gyorsan bővülő tábora, a tesztelt szállások növekvő tendenciája, továbbá az, hogy a Szállás.hu is meghívott már szakértőként egy élő FB bejelentkezésre. Persze a Corvinus egyetem Marketing szakestjén tartott előadásomra is nagyon büszke vagyok és az, hogy a HR portál címlapjára is sikerült kikerülnöm, annak szintén nagyon örültem.

Rengeteg munka van ebben a projektben  és mindez nem működhetne a cégtársam, Polák Péter és a lelkes anyuka moderátoraim nélkül, akik mindenben támogatnak. Ezúttal is köszönöm nekik a sok segítséget. 

Elgondolkodtál már azon, hogy hazaköltözz?

Sosem terveztem hazajönni Magyarországra, de a párom nagyon vágyik rá. Emiatt is kezdtem el részben az online projekteket, hiszen nem vagyok helyhez kötve. Digitális nomádként bárhol élhet az ember, csak internet szükséges hozzá. Még nincsen konkrét terv és szeretném, ha a 3 éves kislányom is még csiszolná a német nyelvtudását, de nincs kizárva, hogy egy határ menti településre költözünk a közeljövőben.

 

Mit tanácsolnál azoknak, akik most készülnek külföldre vagy épp a hazaköltözésen gondolkodnak?

Mindenkit bíztatok arra, hogy lásson világot. Személyiségformáló és megtanít arra, hogy az életben nem csak egy igazság létezik! Sok mindent lehet sokféleképpen csinálni és tudni kell olvasni a sorok között. 

Életem legjobb döntése volt a rengeteg utazás és más országok kipróbálása, kötelezővé tenném mindenkinek, ha lehetne ilyesmire ráhatásunk.

 

Boros Diána