A Vállalkozás rovatunkban olyan magyar vállalkozókat mutatunk be, akik története inspirációként szolgálhat azoknak, akik külföldről hazatérve vállalkozást szeretnének alapítani. Ezúttal Filler Ildikó, masszőr és kreatív üvegóra festő osztja meg velünk vállalkozóvá válásának történetét, nehézségeit, örömeit egészen a kezdetektől a mai napig. Fogadjátok sok szeretettel történetét.

Ismered azt az érzést, amikor telnek múlnak a napok, teszed a dolgod, munkába jársz, megcsinálod, amit kell, elintézed az elintéznivalókat, aztán haza mész?

Egyik nap olyan, mint a másik. Szinte. Semmi különös nem történik, és kicsit még talán örülsz is annak, hogy olyan eseménytelen az életed. Legalább nincs baj, nagyjából jól mennek a dolgok.

Azonban valami nem hagy nyugodni. Oké, hogy szereted a munkád, oké, hogy otthon kb. minden rendben, vagy, ha még sem, akkor is, legalább nem vagy egyedül, de te valahogy, valamiért még sem vagy elégedett.

Nem, nem vagy boldogtalan, de elégedett sem. Csak azt érzed ennél többre is képes vagy. Valami hiányzik, de olyan megfoghatatlanul, megfogalmazhatatlanul. Neked is, mint másnak akadnak, vannak problémáid, néha eleged van mindenből. Olykor elmész szabadságra, már persze, ha össze tudod egyeztetni a kollégáiddal, netalántán a családoddal is, hogy neked is jó legyen, legalább kicsit. Megpróbálsz pihenni, miközben azon jár az agyad, hogy semmi kedved visszamenni dolgozni. Úúúúgy csinálnál valami „értelmeset”.

S eközben folyamatosan keresed, kutatod a válaszokat:

  • Tényleg csak ennyi az élet?
  • Tényleg csak a mókuskerék van?
  • Mi végre születettem?
  • Mi célja az életemnek?
  • Mi lehet az a dolog, amiben tényleg jó vagyok?

És még sorolhatnám a kérdéseket.

Most tedd a szívedre a kezed, csukd be a szemed, és légy őszínte magadhoz.

BENNED IS MEGSZÜLETETT MÁR VALAMELYIK KÉRDÉS, IGAZ?

Bármilyen furcsa is, de szerintem ezek a kérdések valahol, valamikor mindenkiben felmerülnek.

Engem közel s távol 10-15 évig folyamatosan foglalkoztattak. Folyamatosan tanultam valamit munka mellett, workshopokra jártam. Bejártam dolgozni egy multihoz 16 évig. Ugyanazon a területen tevékenykedtem, csak más-más feladatkörökben, mint kintlévőség-kezelő munkatárs. Azaz egy autófinanszírozó cégnél voltam telefonos behajtó. A lényeg itt a telefonon van, hamarosan azt is elárulom miért.

Most képzelj magad elé egy kb. 30 éves fiatal nőt. Nagyjából 2009 körül járunk.

Nem is, tudod mit, képzeld el, hogy te egy 3. x-be lépett „csaj” vagy, aki némiképp bizonytalan, totál önbizalom hiányos, icipicit céltalan.

Tehát: Fogalmad sincs, hogy mihez kezdj magaddal, az életeddel, hiszen azt sem tudod miben vagy igazán jó, mihez van tehetséged, de sok minden érdekel. Családot még nem akarsz, dolgoznod muszáj, hiszen a számlákat fizetned kell. Tanfolyamokra jársz, rengeteg kérdésed van, kevés tapasztalatod.  Ráadásul felettébb zárkózott vagy, így aztán nehezen nyílsz meg, nehezen ismerkedsz, lassan találod meg a közös hangot másokkal. Tudod, érzed, hogy ez így nem teljesen oké, ahogy az életedet éled. Hogy lehet az, hogy te még mindig nem tudod? Mi lehet az, amivel kapcsolatban azt érezheted, hogy ez az, igen, ezzel akarok foglalkozni? 

Van munkád, szereted is, hiszen olyan menő érzés, amikor megkérdezik tőled, hogy mivel foglalkozol, te pedig lazán rávághatod, hogy behajtással, és bezsebelheted a csodálkozástól nagyra tágult tekinteteket.

Érzed, hogy muszáj kezdened valamit magaddal. Nem lehet csak ennyi az élet.. De, hát, annyira nehéz. Nem tudod merre indulj, kihez fordulj, hogyan csináld, miként lépjél ki a mókuskerékből. Nem tudod hogyan ismerd fel a téged akadályozó mintákat, szokásokat. És nem utolsó sorban hogyan változtasd meg őket.

Mit tegyél, amikor nem éppen a legszerencsésebb módon, és legideálisabban megpakolt bőrönddel indultál neki az életnek? Hogyan változtasd meg sorsod irányát?

Hát, igen, úgy vélem, nagyon nem mindegy, hogy mit hozol otthonról. Szerintem, sok mindent meghatároz, legalábbis kezdetben, hogy hiszel-e magadban, tudod-e mihez van adottságod, affinitásod, hogyan tudsz kommunikálni. Igen, azt is befolyásolhatja, hogy milyen messzire tudsz eljutni.

Miért főleg kezdetben?

Azért, mert amit nem tanítanak meg neked akkor, amikor ideje van gyermekkorban, tini- vagy éppen kamaszkorban, azt bizony szükséges bepótolnod később, munka mellett, önerőből, elszántsággal és kitartással.

Mi hiányzott nekem?

Hű, hosszú lenne felsorolni, és néhány dolgot már említettem fentebb, mint pl. egészséges önbizalom, de ilyen volt, hogy nem tudtam hogyan kell „bájcsevegni”, magyarán kapcsolatot teremteni más emberekkel face to face. Nem tudtam hogyan kell bánni a pénzzel, valójában mire és hogyan használjam. Nem voltam azzal sem tisztában milyen tudásnak venném valójában hasznát. Nem volt a környezetemben olyan felnőtt ember, akitől tanácsot tudtam volna kérni. Ja, és egyetlen élő vállalkozóval sem találkoztam még.

Csak azt tudtam, hogy igenis meg akarom találni azt a valamit, amiben jó vagyok, amiben nagyon-nagyon jó vagyok.

A legszebb az egészben, hogy mindaz, amit megtanultam, minden tanfolyam, minden képzés, minden workshop értelmet nyert a jelenben, még a hastánc is. Mindennek hasznát veszem itt és most, amiben pillantnyilag dolgozom. Minden egyes tudásmorzsa, előadás, oktatás hozzájárult ahhoz, hogy komplexen gondolkodjak, kérdésekre tudjak válaszolni, javaslatokat tenni, ötletelni. Hogy az embereket test-lélek-szellem egységében lássam, és ezzel a szemléletmóddal végezzem a jelenlegi munkámat.

Azonban a legfontosabb, hogy kb. 20 éve folyamatosan dolgozom magamon is. Az önismereti eszközök, mint pszichodráma, asztrológia, pszicho-, rajz- és írásterápia, stb., illetve egyéb spirituális területek tanulmányozása is hozzásegített ahhoz, hogy most 2018-ban merjek álmodni, tervezni, megvalósítani.

A kitartás, a sok keresés, kutatás természetesen előbb-utóbb találáshoz
vezet. 
Egyszer csak homlokon csókol a hivatástudat és felkiáltasz: Heuréka! Ez az.

2014-ben történt meg ez velem. Rádöbbentem, hogy a masszázs az, amihez van érzékem, amiben örömet találok, amitől nem fáradok el „úgy”. Azonban arra is ráeszméltem, hogy Magyarországon számomra nem egyszerű vállalkozni, pontosabban nagyon is nehéz hivatalosan és tisztességesen vállalkozást működtetni.

Azt, hogy milyen masszázstípusokat tanultam meg nagyban befolyásolta az is, hogy Ausztriában a google szerint mire van igény, mire van kereslet. Igen, az itthoni nehézségek arra sarkalltak, hogy az osztrák határon túlra tervezzem a hosszú távú céljaim megvalósítását. Ezen információk alapján elvégeztem hát 2 alap frissítő svéd-, egy reflexológiás talp- és egy indiai ayurvédikus masszázstanfolyamot is. Mindezeket pedig egy orvosi nyirokmasszázs tanfolyammal koronáztam meg, ami bizony teljesen új, és más megvilágításba helyezte a korábbi elképzeléseimet.

Joggal kérdezheted, hogy mit is jelent ez? Anélkül, hogy különösebben belemennék a szakmai részbe, természetesen elárulom.

Rájöttem, hogy mindazoknak, akik számára a hagyományos svédmasszázs nem javasolt, tudok alternatívát ajánlani. Lehetőségem van rá, és módomban áll segítséget nyújtani akkor is, ha cellulittal küzdesz, ha visszeres problémáid vannak, illetve komoly vizesedés, ödémásodás nehezíti meg számodra a mindennapokat. Sőt, az első találkozás után már kb. meg tudom mondani azt is, hogy hány alkalomra lenne szükséged, kúraszerűen ahhoz, hogy különösebb hát-, derék- nyak- vagy éppen fejfájásmentes hétköznapjaid legyenek.

Így aztán 2016 novemberében megszületett a „VARÁZSÉRINTÉS” (weboldal: www.varazserintes.hu), facebook oldal: Varázsérintés), majd egy Youtube csatorna is, vagyis ez idő óta tevékenykedem masszőrként. A legnagyobb kihívást az jelentette
számomra, hogy felnőjek ehhez a feladathoz.
Emberileg és szakmailag is. Megtanultam felelősséget vállalni, beszélgetni, hallgatni, és kérdezni is. Már nem rémülök meg attól, ha valaki leveszi a ruháit előttem.

A folyamatos tanulás és fejlődés lételemem. Mindig változtatok egy kicsit, nálam nincs két egyforma masszázs. Figyelek rád onnantól kezdve, hogy belépsz a masszázsszobába. Milyen hangulatban érkezel, hogy tartod magad, mire panaszkodsz, hol fájsz, hosszú távú megoldást szeretnél vagy csak némi enyhülésért jöttél. Igen, ezek mind-mind fontos információk számomra ahhoz, hogy 60-90 perc múlva, amit Te most magadra szánsz, megújulva, kicserélődve vagy akár 10 cm-re a föld felett sétálva térj vissza a napi rutinodhoz.

Elárulok neked egy titkot: Korábban kicsit irigykedve hallgattam azokat az embereket, akik célirányosan haladtak, tudták mit akarnak csinálni, mire hivatottak, miben tehetségesek.

Ma már én is szerencsésnek érzem magam. A masszázs számomra egy igazi küldetés. A napi, szinte azonnali visszajelzések, a privát üzenetek, az ajánlások és vélemények, a megérkezés utáni „Már alig vártam, hogy jöhessek hozzád!” kijelentések mind-mind erőt, energiát, kitartást és olyan örömet csempésznek a mindennapjaimba, amitől esténként elégedetten alszom el.

Ráadásként 2017-ben rám talált még egy szerelem, az üvegfestés. A személyiségem fontos része, hogy hasznos, praktikus dolgokat alkossak. S bár úgy vágtam bele a vállalkozásom ezen részébe, hogy alaposan végig gondoltam, megterveztem, még sem sikerült igazán jól az indulás.

Nem számoltam azzal, amit ma úgy nevezek, hogy az emberi tényező. Ugyanis mielőtt nekiláttam a kb. 10-15 db. kézzel festett üvegóra elkészítésének, volt egy szóbeli megállapodásom arra vonatkozóan, hol és hogyan kerülnek értékesítésre. Legalábbis én ebben a hitben éltem, és eszerint alkottam, ha kellett éjjel, vagy akár hajnalok hajnalán is.
Mire szállításra készen álltak a „
FILLER GLAS DESIGN” (Weboldal: www.fillerglasdesign.huFacebook oldal: Filler Glas Design) 30×30 cm-es méretű kézzel festett fali üvegórák, a továbbértékesítést vállaló személy visszalépett. Így aztán kényszerből ugyan, de ez a terület háttérbe került egy időre az életemben. Hiszen „muszáj” volt a számlákat fizetnem,
tehát arra a tevékenységemre helyeztem a fókuszt, amivel rövidebb idő alatt tudtam bevételt teremteni. Az üveggel kapcsolatos elképzeléseimet újragondoltam, és picit módosítottam a terveken.

Batta Máriával közösen folyamatában mutatjuk be első körben egy facebook csoport tagjainak, majd a nagy nyilvánosságnak is a „FAYA ÜVEGÉKSZEREKET” (Facebook oldal: FaYa üvegékszerek). Kézzel festett üvegmedálokból összeállított nyakláncok, fülbevalók, szettek és táskadíszek alkotják a „FaYa” kollekciót.

Izgalmas és érdekes kihívás ilyen kicsiben alkotni azoknak a nőknek, akik stílusosak akarnak lenni, és mernek egyedi ékszereket hordani, vagy akár a barátnőiket is megajándékozni.  Szeretnénk ezekkel a kiegészítőkkel színesebbé varázsolni a hétköznapokat, ezért egyedi elképzeléseket is örömmel megvalósítunk.

Ami igazából most nehézséget okoz a számunkra, hogy a FaYa üvegékszerekhez használt üvegmedál alapokhoz keressük azt az üvegművest, akivel együttműködhetnénk. Akikkel eddig felvettük a kapcsolatot ilyen kisméretű üvegalapokat nem vállaltak, a boltokban pedig kifutó termék lett. Tehát a közeljövő kihívása megtalálni e tekintetben a partnerünket.

Tisztában vagyok vele, hogy azzal, hogy nem csak egyetlen feladatra fókuszálok némiképp megosztom a figyelmem, az energiáim, és így lassabb a haladás, de tedd a szívedre a kezed!

Te mit tennél, ha 2 szerelmed is lenne? Hogyan választanál közülük? Mert, én nem tudok. És szerintem ez így is van jól.

Masszírozok, fali üvegórákat festek, és az igazán bátor nőknek ékszereket is készítek. Per pillanat egyszemélyben vagyok alkalmazott, cégvezető, pénzügyes, HR-s, marketinges és manager is. Ja, és készülődöm Ausztriába. Nem, azt nem állítom, hogy mindig egyszerű, azonban nem lehetetlen.

Úgy képzelem, hogy te már megtetted azt, amire én még csak készülök. Legalább egy idegen nyelvet beszélsz, én pedig most tanulok németül. Kipróbáltad magad, hogy milyen teljesen nulláról kezdeni, a szinte semmiből felépíteni valamit, és most hazaköltözöl, vagy éppen már meg is tetted.

Én mindebből csak a legutóbbi helyzetet ismerem, így arról tudok mesélni. Minimális kezdőtőkével, és ezt értsd szó szerint, mert kb. 50.000 Ft-om volt az indulásnál, azonban évek óta tartó rákészüléssel vágtam bele.

2014-ben eldöntöttem, hogy masszőr leszek, 2 évig tanultam főállás mellett, vásároltam meg a szükséges eszközöket. Mindössze 2 hónapot tévedtem az indulással kapcsolatban. A létszámleépítés ugyanis kicsit hamarabb ért utol, mint gondoltam, így sok döntést hirtelen volt szükséges meghoznom.

Rengeteg olyan apróság van, ami fontos, ami számít, ami megnehezítheti vagy éppen megkönnyítheti az életedet, amennyiben vállalkozni akarsz. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy milyen vállalkozást akarsz indítani. Természetesen van azonnali, piacképes ötlet, meg olyan is, ami esetleg nem elsőre érik be, hanem idővel.

A legalapvetőbb dolog, amit viszonylag gyorsan megtanultam, hogy rengeteg jó szakember van, azonban az mégis elengedhetetlen, hogy én magam is utánajárjak, utána nézzek dolgoknak. Egy roppant egyszerű kérdésben is 4 féle választ kaptam, beleértve magát a hivatalos szervet is 2 különböző ügyintézővel egyeztetve.

Fontos, hogy merj kérdezni, és akkor is kérdezz tovább, ha elsőre nem kapsz választ. Hogy hol? Hát például a facebookon. Ma Magyarországon szerintem ez a legnépszerűbb közösségi oldal. S bármilyen hihetetlen is, de az anyukás csoportokban zajlik igazán nagyon az élet. A magam részéről sok tisztán vállalkozós csoportot is kipróbáltam, azonban sajnálatos módon kevés jó tapasztalatot szereztem.

A legnagyobb tévedésem az volt, hogy azt hittem rendszeres, tervezett, kidolgozott online marketinggel felülhetek arra a bizonyos szupergyors japán mágnesvonatra, és időt spórolhatok, vagyis sokkal, de sokkal hamarabb elérhetem a céljaim.

Hát, nem. Gőzöm sincs, hogy ez más országban hogyan működik, de itthon maximum csak akkor működik a gyorsítósáv, ha van hozzá elegendő tőkéd, alapos piackutatást végeztél és személyre szabott tanácsadást tudsz igénybe venni. Hogy miért?

Mert, ami régen működött, az szerintem ma már nem vagy másképpen működik. Kiírhatod milliószor, hogy akció, hogy árengedmény, hogy nálad olcsóbb, de jobb minőségű, hogy te mennyivel szuperjobbokosabbszebb vagy, mint más. Az emberek bizalmát megnyerni nem 5 perces történet.

Sokkal fontosabb, hogy megmutasd magad, hogy engedd, hogy megismerjenek, téged, a neved, a személyiséged. Bizony. Szerintem minden ezen múlik.

Hogy hajlandó vagy-e kibújni a függőny mögül, elég erős-e az önmagadba vetett hited, vagy tudod-e erősíteni ahhoz, hogy egy vadidegen ember kritikáját is a helyén tud kezelni. Hogy akkor is megtedd a következő lépést, amikor a környezetedben lévők akadályozni, lebeszélni igyekeznek. Hogy képes vagy-e túltenni magad azon, ha belekötnek egy hozzászólásodba, vagy éppen kifogásolják a stílusod, az áraid, a céljaid.

Ha becsukod a szemed el tudod képzelni, hogy egy nagy teremben te vagy az, aki kint áll színpadon és tömegek várják lélegzetvisszafojtva, hogy   elkezdje az előadását? Sokan vannak, a tekintetek rád szegeződnek, és neked meg kell szólalnod. Érzed, ahogy hevesebben ver a szíved? Akkor most vegyél egy mély levegőt az orrodon keresztül és fújd ki a szádon át.

Miért kértelek erre? Mert ez egy apró légzéstechnika, ami bármilyen helyzetben a segítségedre lehet. Valószínűleg nem ez lesz az első dolog, hogy ki kell állnod egy 100 fős tömeg elé. Azonban, fontos, hogy tudd merre tartasz, mert minden rajtad múlik.

Mi emberek tele vagyunk érzelmekkel, amelyek könnyedén át tudják venni az irányítást a döntéseinkkel kapcsolatban, felülírhatják azokat, befolyásolhatnak. A bátorság, az önuralom, az önbizalom és a kitartás elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy haladni tudj, hogy átbillentsd magad a holtpontokon. Hogy megtedd az éppen következő lépést még akkor is, ha nem az a tökéletes megoldás. Csináld! Teszteld le! Próbál ki! Tanulj belőle!

És, ahogy egyre bátrabb leszel, ahogy megtalálod a saját hangod, a saját stílusod, amikor félsz ugyan, de még sem állsz meg, ahogy belemész eddig számodra ismeretlen helyzetekbe, kihívásokba, megedződsz.

Tapasztalatod, rutinod lesz, és megállíthatatlanná válsz. Ha nem így, akkor úgy, keresd és találd is meg megoldásokat, azokat az embereket, akikkel együtt tudsz működni, akik támogatnak, segítenek.

Amennyiben ma Magyarországon vállalkozást akarsz indítani, akkor készülj fel rá, hogy folyamatosan módosítasz a komfortzónádon, tájékozódsz, új ismereteket szerzel, új képességeket fejlesztesz és új szokásokat alakítasz ki önmagad számára. Ezek nélkül úgy járhatsz, mint én, aki hivatalosan 2009-ben váltottam ki a vállalkozói igazolványomat, azonban valójában nem tettem semmit. Közel 7 évig csak gyűjtögettem az információkat, és közben arra vártam, hogy hátha valaki felfedezi a rátermettségemet, tehetségemet, és meglátja bennem a
fantáziát.

Van ötleted? Akkor vágj bele! Kezdj egy bloggal, vagy egy facebook oldallal. Csak csináld! Ne várj másra! Részemről örömest drukkolok Neked!

Filler Ildikó

TE is vágysz rá, hogy végre megtaláld a saját utad?